Szaddám Huszein védői bizonytalan idore bojkottálják a volt iraki elnök ellen egy hónapja indított pert.
Szaddám Huszein kilenc védőügyvédjének vezetője azt mondta: nem hajlandóak hallgatásukkal legitimálni a bíróságnak a per során elkövetett jogsértéseit.
Az iraki kormányszóvivői iroda a hét elején jelentette be, hogy leváltották az eljárás során addig elnöklő bírót, és helyére újat állítottak. A volt elnök egyik védője politikai lépésnek minősítette a cserét, szerinte annak nem volt jogi indoka.
Szaddam Huszeint és unokatestvérét ebben a perben népirtással, öt vádlott-társukat pedig háborús és emberiesség elleni bűntettekkel vádolják a nyolcavanas évek végén észak-iraki kurd falvak ellen indított offenzívájuk miatt.