Az elvtárs a Wal-Martnál dolgozik?

Infostart
2006. augusztus 24. 10:20
A világ legnagyobb hipermarketlánca a világ legnagyobb kommunista pártjával szövetkezik. Az amerikai cég ugyanis Kínában létrehozta első helyi pártszervezetét.

Senjan város egyik kommunista pártilletékese megerősítette, hogy a globális kapitalizmus egyik jelképének tartott cég augusztus 12-én nyitotta meg egyik üzletében első pártirodáját.

Az Új Kína hírügynökség szerint ez azt jelenti, hogy a dolgozók is beléphetnek a pártba és gyűléseket tarthatnak munkahelyükön.

Azt még nem tudni, hogy a helyi Wal-Mart 700 dolgozójából mennyien éltek a lehetőséggel, hogy a 70 milliós létszámú párt tagjaivá váljanak.

Jöhetnek a kapitalisták, de csak ha van pártszervezet

Az amerikai cég ezt megelőzően már egyszer engedett a kínai kormány nyomásának és engedélyezte, hogy az állami szakszervezetek helyi szervezeteket hozzanak létre a cég üzleteiben.

A Wal-Mart 30 hipermarketet tart fent 30 kínai városban és 32 ezer embert alkalmaz. Tervei szerint az év végéig további 20 üzletet nyit.

Bár a Kínai Kommunista Párt "a kínai munkásosztály élcsapatának" nevezi magát, a 80-as évek végétől gyakorlatilag elfogadja a kapitalizmust és 2002-től tőkések is a tagjai lehetnek.

Egy dologban azonban nem enged: ragaszkodik ahhoz, hogy a kis-, közép- és nagyvállalkozásoknál is legyen pártszervezet.

A legtöbb külföldi cég ezt megpróbálja elkerülni, vagy csak névleges pártsejtet hoz létre.