Tűzvész fenyegeti a görög üdülőhelyeket

Infostart
2006. augusztus 22. 10:10
Több száz turista és görög lakos kényszerült a tengerparton tölteni az éjszakát, a Görögország északi részén elharapózott erődtűz miatt.

A Chalkidiké-félszigeten a nagy szárazság miatt tört ki tűz.

Hétfőn 42 fokos hőmérsékletet mértek a környéken és a tűz elharapózását az ebben az évszakban megjelenő Meltemi névre keresztelt szél is segítette.

A Chalkidiké-félszigeten található az Athos-hegyi kolostor is, ahová a szigorú vallási előírások miatt csak férfi turisták léphetnek be.

Ezrek a parton

A tűzeset egyik brit károsultja elmondta, hogy füsttel telt meg a háza, és ezek után családjával együtt, a keze ügyében lévő tárgyakat mentve, a tengerpartra menekült.

Az emberek a parton sétálva, kiáltozva próbálták megtalálni a hegyeken fekvő házakből elmenekült családtagjaikat.

A tűz miatt szállodákat, kempingeket és magánházakat kellett kiüríteni.

Pefkorohi faluban jelentések szerint több ezren zsúfolódtak össze a strandon. Egy másik faluban, Haniotiban is több százan szorultak a tengerpartra.

Magyar sérültről nem tudnak

Polgár Viktor, a Külügyminisztérium szóvivője közölte: magyar sérültről nem tud a tárca.

Hozzátette: az athéni nagykövetség megerősített konzuli ügyelettel dolgozik, azaz este nyolcig lehet hívni a nagykövetséget, ha valaki hozzátartozója felől szeretne érdeklődni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást