Négy ország várja, hogy befejezze nyaralását az ügyész

Infostart
2006. augusztus 15. 22:13
Továbbra sem tudni, hogy baleset vagy terrorakció történt júniusban Törökországban, ahol magyar áldozata is volt egy éttermi robbanásnak. A török hatóságok egy hónapja nem válaszolnak a magyar Külügyminisztérium jegyzékére, amelyben a tárca haladéktalan tájékoztatást kért a nyomozás állásáról.

Törökország nem mondja meg, hogy baleset, vagy terrorakció történt június 25-én Antalyától 100 kilométerre, ahol egy étteremben többek között egy 42 éves magyar férfi is meghalt, egy 15 éves magyar lány pedig megsebesült egy robbanásban.

Az ankarai magyar nagykövetség hiába érdeklődött, az illetékes török ügyész nyaral, helyettese pedig hiába van, mert nem beszélhet helyette.

Már a magyar Külügyminisztérium is megelégelte a hallgatást, és jegyzéket írt. Polgár Viktor külügyi szóvivőtól megtudtuk, hogy eleddig hiába.

Marad a találgatás

Lehet, hogy terrorakció volt, mert a Kurdisztáni Szabadság Sólymai nevű szervezet magára vállalta, a Vatan című napilap pedig úgy értesült, hogy a biztonsági kamerák rögzítették, amint a terroristák pokolgépet raknak az étterem szemeteskukájába.

A török hatóságok viszont azt mondták, hogy gázrobbanás történt. A lapok szerint azonban ez csak porhintés, mert Törökország félti a turizmusból származó bevételét.

A robbanásban a magyar férfin kívül meghalt egy norvég és egy orosz turista, valamint egy török pincér. Így tehát összesen négy ország vár arra, hogy egy török ügyész befejezze a nyaralását.