Ismét kezdődik a vita a háborús bűnökről

InfoRádió / MTI
2006. augusztus 15. 06:11
Japán második világháborús kapitulációjának 61. évfordulóján a Jaszukini katonai síremléknél lerótta kegyeletét a kormányfő.

Kína és Dél-Korea élesen tiltakozott, a kegyhely ugyanis azoknak a katonáknak is emléket állít, akiket háborús bűnök miatt végeztek ki.

Koidzumi Dzsunicsiro, aki 2001 óta áll a kormány élén, minden évben elzarándokol a síremlékhez, de miniszterelnökként eddig sohasem a kapituláció évfordulóján tette ezt.

A pekingi külügyminisztérium állásfoglalása szerint a japán kormányfő szembeszállt a nemzetközi igazságérzettel és belegázolt az emberek lelkiismeretébe.

A szöuli külügyi tárca szóvivője közölte: a két ország jó viszonyát veszélyezteti a japán miniszterelnök, hiszen látogatásával a szigetország háborús múltját dicsőítette, amelynek Kína és Korea is áldozata volt.

A japán kormányfő visszautasította az őt ért bírálatokat. Koidzumi Dzsunicsiro hangsúlyozta: nem a háborús bűnösök elkövetőiről, hanem arról a 2 és fél millió emberről emlékezett meg, akik a második világháborúban haltak meg.

A kormányfő megismételte bocsánatkérését a világháborúban Japán által okozott szenvedésekért.