A technika nem elég a terrorizmus ellen

Infostart
2006. augusztus 12. 07:55
A terroristák földerítéséhez nem elegendő csupán a fejlett technika- mondta el az InfoRádióban Gorka Sebestyén. A biztonságpolitikai szakértő hozzátette: jól képzett hírszerzőkkel lehet fölvenni ellenük a harcot.

Nagy-Britanniában azokba a muzulmán közösségekbe kell beépülni, amelyek fiataljai már a szigetországban születtek. Ezekből lehet időben információt szerezni, és úgy tűnik, a brit hatóságoknak ez most sikerült is.

Ezek a csoportok nem nevezhetők nyitottnak, de nem is teljesen zártak. Olyan embereket kell találni, akik be tudnak ezekbe épülni.

Gorka Sebestyén elmondta, hogy a modern technika segítségével ma már igen sok embert le lehet hallgatni, gondolatait, terveit azonban csak a hírszerzők ismerhetik meg.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást