A libanoni rendőrség közlése szerint az izraeli légierő hétfőre virradóra Libanon keleti részét, főként a térséget Szíriával összekötő utakat támadta. Áldozatokról nem érkezett jelentés.
A harci gépek a Masznaa határállomáshoz vezető utat, valamint a Baalbek és Raják közötti utat, továbbá egy építőipari vállalatot bombáztak a körzetben.
Izraeli értesülések szerint a Hezbollahnak több támaszpontja van a Bekaa-völgyben. A siíta szervezet hétfő reggel arról számolt be, hogy fegyvereseik Hula falu térségében rátámadtak egy izraeli egységre, és heves összecsapás tört ki.
Bővítik a célpontokat
Közben az izraeli légierő libanoni célpontjainak bővítését tervezi válaszul a Hezbollah vasárnapi, 15 halálos áldozatot követelő támadására.
Az izraeli hadsereg vezérkarának egy neve elhallgatását kérő tisztje a Háárec című izraeli napilap tudósítájának azt mondta: a légicsapások ezentúl a polgári infrastruktúra mellett a libanoni kormány jelképeire is kiterjednek, de részleteket nem közölt.
Hétfőn döntenek
A Háárec értesülése szerint Ehud Olmert izraeli kormányfő és Amír Perec védelmi miniszter hétfőn jelöli ki az újabb célpontokat a katonai vezetőkkel.
Az izraeli légitámadások már eddig is súlyos károkat okoztak Libanon infrastruktúrájának, számos utat és hidat tönkretettek.
Izrael arra hivatkozva rombolja ezeket az építményeket, hogy a Hezbollah fegyveresei azokon keresztül szállítják rakétáikat Libanon déli körzeteibe, ahonnan izraeli célpontokat támadnak.