Néhány hétig eltart még a háború

InfoRádió / MTI
2006. július 29. 15:12
Még néhány hétig minden bizonnyal eltart az izraeli hadsereg libanoni akciója, mivel a támadás eddig nem hozta meg a várt eredményt - vélekedett az InfoRádióban a Corvinus Egyetem közel-keleti szakértője.

Paragi Beáta az InfoRádióban elmondta: Izraelnek elsősorban a Hezbollah síita szervezet utánpótlási vonalait kellene elvágnia, ehhez azonban ellenőriznie kellene a szíriai-libanoni határt.

Esetleg megoldást jelenthetne egy nemzetközi haderő telepítése a dél-libanoni térségbe, amely megakadályozhatná a rakéták kilövését - tette hozzá.

A szakértő szerint nemzetközi segítség kell majd Libanon újjáépítéshez.

A legfontosabb most az, hogy befejeződjenek a katonai összecsapások. A segélyeket csak így lehet eljuttatni a rászorulókhoz, és az otthonukba is csak ebben az esetben térhetnek vissza a menekültek - vélekedett Paragi Beáta.

A zsidó állam akkor fejezné be hadműveleteit, ha visszakapná foglyul ejtett katonáit, megszűnnének a Hezbollah támadásai, illetve a síita szervezet a jövőben nem lenne "állam az államban" - tette hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást