Német katonák is mehetnek Libanonba

Infostart
2006. július 26. 12:41
Az izraeli kormány szívesen látná nemzetközi békefenntartó erő kivezénylését a Hezbollah végérvényes lefegyverzésére. Berlinben sem zárkóznak el katonák kiküldése elől, azonban a németországi zsidó szervezetek központi tanácsa ellenzi a tervet - jelenti az InfoRádió németországi tudósítója.

Angela Merkel német kancellár vasárnap még úgy nyilatkozott, hogy a jelenlegi helyzetben nem lát lehetőséget német fegyveresek kivezénylésére a Közel-Keletre.

A jeruzsálemi kormány azonban a hét elején közölte: a kirobbant válság megoldása érdekében helyeselné nemzetközi alakulatok kiküldését a Dél-Libanonból támadó Hezbollah lefegyverzésére.

Ezt követően Berlinben is jelezték, hogy fontolóra veszik az izraeli kérést.

A németországi zsidó szervezetek központi tanácsának főtitkára azonban azt mondta: a történelmi múlt miatt elképzelhetetlen német katonák részvétele egy közel-keleti békefenntartó alakulatban.

Mint kifejtette, Izraelben még nagy számban élnek olyanok, akik megjárták a nácik koncentrációs táborait, és számukra kihívást jelente a német fegyveresek jelenléte.

Utalt arra, hogy a témát szóba hozta Franz Josef Jung védelmi miniszternek is, aki viszont hangsúlyozta a berlini kormány elkötelezettségét a béke helyreállítása mellett.

Három hadosztályra is szükség lehet

A védelmi miniszter szerint Németország aligha vonhatja ki magát a részvétel alól egy közel-keleti békefenntartó akcióból, ha erre a nemzetközi közösség felkéri.

A kérdéssel kapcsolatban nyilatkozott a német hadsereg egy korábbi parancsnoka is, aki úgy vélte, hogy legalább 30-40 ezer katonára lenne szükség a Hezbollah végleges lefegyverzésére, ugyanis az izraeli beavatkozás bebizonyította, mennyire ütőképes és állig felfegyverzett szervezet a Hezbollah.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást