Terrorista pékek és zöldségesek?

Infostart
2006. július 24. 15:31
A libanoni harcok elhúzódása miatt a berlini hatóságok attól tartanak, hogy aktívvá válnak a Hezbollah németországi alvó sejtjei és esetleges terrorcselekmények elkövetésére kapnak utasítást. A belügyi szervek becslése szerint Németországban legalább ezerre tehető a mindenre elszánt Hezbollah-tagok száma.

A Hezbollah siíta terrorszervezet lényegében Teherán meghosszabbított karja - állapította meg a napokban Düsseldorfban az állambiztonsági szervek egyik vezetője és utalt arra, hogy Európában német földön működik a Hezbollah egyik legjobban szervezett tagozata - jelentette az InfoRádió németországi tudósítója.

A hatóságok csupán Észak-Rajna-Vesztfália tartományban öt olyan iszlám központról tudnak, amelyet teheráni pénzből hoztak létre és az ott megforduló személyek lényegében az iráni diplomáciai kirendeltség szellemi irányítása alatt állnak.

Teheránból érkeznek az utasítások?

Azonban Berlinben, Achenban de még a kisvárosnak számító Rheineben is működnek olyan mecsetek, illetve iszlám szociális intézmények, amelyek gyakorlatilag a Hezbollah tagok burkolt találkozóinak színhelyéül szolgálnak.

A német állambiztonsági szervek értesülése szerint ezekben az intézményekben adják tovább a Teheránból érkezett utasításokat is.

Noha a hatóságok egyelőre nem rendelkeznek semmiféle konkrét értesüléssel terrortámadások előkészületeiről, a libanoni helyzet elfajulása miatt attól tartanak hogy az egyébként békés zöldségesekből, pékekből vagy gépkocsi-műszerészekből álló alvó sejteket aktivizálják és erőszakcselekmények végrehajtására utasítják a Hezbollah irányítói.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást