Háború és diplomácia

Infostart
2006. július 24. 13:15
A libanoni fővárosba érkezett az amerikai külügyminiszter. Condoleeza Rice az eredeti tervek szerint Jeruzsálemben kezdte volna közel-keleti körútját a libanoni-izraeli konfliktus megoldásáról.

Az amerikai diplomácia irányítója bejrúti útja előtt megismételte: azonnali, de megfelelő feltételekkel megkötött tűzszünetre van szükség.

A Háárec című izraeli lap korábban arról számolt be, hogy Condoleezza Rice egy hét alatt alatt kétszer utazik majd Izraelbe, ahol várhatóan július 30-án jelenti be a fegyvernyugvást.

Közben már csaknem negyven amerikai és európai hadihajó tartózkodik a libanoni partoknál, az Izrael által kijelölt tengeri zárlat övezetében.

A hadihajók elektronikus úton figyelik az izraeli erők harci cselekményeit valamint a Hezbollah válaszát a partmenti zónában.

Az Egyesült Államok hadihajóin kívül a brit királyi haditengerészet, Olaszország, Franciaország és Görögország is vezényelt egységeket a térségbe.

Reggel szárazföldi hadműveletet kezdett az izraeli hadsereg a Hezbollah egyik dél-libanoni állása ellen, majd nem sokkal később lezuhant a zsidó állam hadseregének egyik helikoptere, legalább hat katona meghalt.

Izrael július 12-én indított offenzívát a szomszédos ország ellen, miután a Hezbollah fegyveresei foglyul ejtettek két izraeli katonát.

Libanonban eddig több mint 360 ember halt meg az izraeli támadásokban; többségük civil.