Mladic, a fantom

Infostart
2006. július 19. 14:15
Belgrádi lapértesülés szerint az év elejéig a szerbiai fővárosban bujkált Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok, akit a srebrenicai népirtás és Szarajevó lövetése miatt köröz a hágai Nemzetközi Törvényszék.

A Politika című napilap úgy tudja: a volt tábornokot 2002-től legalább tíz ember segítette a menekülésben, őket már őrizetbe vették.

Ügyüket államtitoknak minősítették, és perük is várhatóan a nyilvánosság kizárásával zajlik majd.

A lap azt is tudni véli, hogy Ratko Mladic bujkálásának megszervezésében kulcsszerepe volt Jovan Djogo, a boszniai szerb hadsereg nyugalmazott tisztjének, akit a tábornok segítői közül elsőként, január végén tartóztattak le.

Az Európai Unió május elején megszakította a társulási tárgyalásokat Szerbiával, miután Belgrád továbbra sem vette őrizetbe a legkeresettebb hágai vádlottat.

A szerb kormány az elmúlt hetekben cselekvési tervet készített a tábornok és más hágai vádlottak felkutatására, de nem tudni, hogy a Brüsszel elé tárt dokumentum elegendő lesz-e a tárgyalási folyamat felújításához.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást