Négy rokonát lőtte le az öbölháborús veterán

Infostart
2006. július 10. 10:39
Egyenként végzett négy közeli rokonával egy brit férfi, majd egy táskányi fegyverrel és egy szöges bombával besétált egy rendőrőrsre és feladta magát. A 40 éves férfiról úgy tudni: öbölháborús veterán, akit korábban pszichiátriai problémákkal kezeltek.

A westgate-i rendőrőrsöt kiürítették, majd a szakértők ellenőrzött körülmények között felrobbantották a szerkezetet, amelyről megállapították, hogy katonai kiképzéseken és történelmi csaták újrajátszásánál használatos robbanóanyagot, illetve szögeket tartalmazott.

A rendőrség nem közölte a férfi, vagy áldozatai nevét, de annyit elárultak, hogy a férfi közeli rokona volt annak három férfinak és egy nőnek, akiket közelről lőtt le.

A ház, amelyet lezárt a rendőrség, a szomszédok szerint egy 70-es éveiben járó nyugdíjas építési vállalkozóé és feleségéé volt, akik két 40-es éveikben járó fiúkkal laktak együtt.

A szomszédok szerint ott lakott egy a katonaságtól leszerelt rokonuk is, akit az öbölháború után pszichiátriai problémákkal kezeltek.

A férfit hivatalosan egyelőre nem vádolták meg a gyilkosságokkal, de a rendőrségi nyilatkozatok szerint a nyomozók nem kutatnak más gyanúsított után.