Senki nem érti Szlovákiát

Infostart
2006. július 6. 07:01
Felfüggesztik a szlovákiai szociáldemokrata SMER tagságát az Európai Szocialisták Pártjában - erről döntött szerdán a testület Strasbourgban, miután tárgyaltak a párt vezetőjével. Robert Ficót azért támadták, mert két, szélsőségesnek tartott párttal alakított kormányt.

Az új szlovák kormányfőnek nem sikerült elfogadható magyarázatot adnia az Európai Szocialisták előtt arra, hogy pártja, a SMER miért lépett kormánykoalícióra egy szélsőjobboldalinak és egy nacionalistának tartott párttal.

Robert Fico azzal érvelt, hogy pártja a koalíció vezető erejeként megakadályozhat minden nem kívánatos tendenciát, de ezt az Európai Szocialisták nem tartották elfogadhatónak.

A bal és a jobboldalon is elítélik

A szervezet ennek ellenére úgy döntött, hogy felfüggesztik a SMER tagságát. Kósáné Kovács Magda szocialista európai parlamenti képviselő az InfoRádiónak nyilatkozva példátlannak nevezte, hogy egy baloldali párt a szélsőjobbal lépjen szövetségre.

A szocialisták mellett a konzervatív oldalon is megdöbbenéssel fogadták a szlovákiai kormánykoalíció összetételét. Gál Kinga, az Európai Néppárt parlamenti frakciójának fideszes tagja félőnek nevezte, hogy a három szlovák párt összefogását a magyarellenesség és a cigánygyűlölet alapozza meg.

A szlovák külügyminiszter szerint túlzott a félelem

Időközben Szlovákia új külügyminisztere Pozsonyban bejelentette, hogy első külföldi útja Magyarországra vezet. Ján Kubis azt mondta: megérti, hogy Budapestet aggasztja az új kabinet összetétele, de a félelmeket túlzottnak is tartja, és reményei szerint erről meg is tudja majd győzni partnereit. A szlovák külügyminiszter a hírek szerint már jövő kedden Budapestre érkezik.

Esedékes az új kormányfő magyarországi látogatása is. Szlovákia veszi át ugyanis a Visegrádi négyek elnökségét Magyarországtól. Hivatalosan Pozsony július elsejétől elnököl, ám a kabinetalakítás miatt eddig nem történt meg a hivatalos átadás-átvétel.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást