Patthelyzet Csehországban

Infostart
2006. július 6. 10:49
Csehországban tovább tart a választások után patthelyzet, az öt parlamenti pártnak nem sikerült közös nevezőre jutnia. Az eddig kormányzó szociáldemokraták kitartóan ellenzik az új koalíció létrehozását.

Csalódtak, akik Csehországban áttörést vártak az öt parlamenti párt elnökeinek legutóbbi megbeszélésétől. A Jiri Paroubek vezette szociáldemokratákat az sem puhította meg, hogy az újonnan alakult hármas koalíció felajánlotta nekik a házelnöki tisztséget cserében a kormány támogatásáért.

Paroubek ugyanis jelentős tartalmi változásokat követel a kormányprogramban, személyi kérdésekről egyelőre nem hajlandó tárgyalni. A képviselőház pénteken ismét összeül, hogy megpróbáljon házelnököt választani.

Esélytelen közös jelölt

Az első kísérlet a múlt héten sikertelennek bizonyult, a választásokon győztes polgári demokraták jelöltje Miroslava Nemcová sem az első, sem a második fordulóban nem kapta meg a megválasztáshoz szükséges szavazat-többséget.

A pénteki választáson a koalíció közös jelöltet indít, a néppárti Jan Kasalt, akinek azonban a baloldal támogatása nélkül nincs esélye. Megfigyelők szerint a szociáldemokraták időhúzásra játszanak, arra várnak, hogy végül ők kapjanak kormányalakítási megbízást.

A 200 tagú alsóházban mindkét tábor 100-100 mandátummal rendelkezik. Elemzők szerint, amennyiben a szociáldemokrata párt a következő hetekben sem mutat hajlandóságot egy esetleges kompromisszumos megoldásra csupán egy lehetőség marad: az újabb választások kiírása.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást