Nem a koalíció, a program fontos

Infostart
2006. június 26. 12:13
Szlovákiában tovább szűkültek a kormányalakítás lehetősegei. Robert Fico, a választásokon győztes párt elnöke már csak két párttal kiván koalicós megbeszéléseket folytatni.

A hétvégen nem tárgyaltak egymással a parlamentbe bejutott hat párt vezetői, főleg a sajtón keresztül próbáltak üzenni egymásnak - jelentette az InfoRádió tudósítója.

Robert Fico az egyik kereskedelmi televízióban kijelentette: a SMER számára nem az a fontos milyen pártok alkotják a kormánykoalíciót, hanem az, hogy sikerül-e pártja programját érvényesíteni.

Nem egységesek a kereszténydemokraták

A SMER hétfő esti elnökségi ülésén dönt arról, mely pártokkal számol a kormányalakítási tárgyalások második fordulójában . Úgy tudni, a SMER legszívesebben a korábbi kormánykoalíció két jobboldali pártjával, a kereszténydemokratákkal és a Magyar Koalíció Pártjával lépne szövetségre.

A kereszténydemokraták azonban továbbra sem egységesek, a pártvezetés egy része határozottan ellenzi egy SMER vezetésű kormányban való részvételt.

Vladimir Palko kereszténydemokrata pártalelnök szerint ha két kisebb párt, tehát a KDH és az MKP állna össze a győztessel, csupán asszisztálnának, később pedig bűnbakok lennének, amiért a SMER nem valósíthatta meg baloldali programját.

Csínom Palko...

Vladimir Palko kitartóan ellenzi pártja részvételét egy Robert Fico vezette kormányban, mely szerinte ilyen összetételben nem lenne hosszú életű. Úgy tűnik nincs sok esélye egy esetleges SMER-SDKÚ nagykoalíciónak, maga Robert Fico vasárnap kijelentette: nem tudja elképzelni, hogy pártja szövetségre lépne a jelenlegi miniszterelnök, Miluás Dzurinda pártjával.

Sokan attól tartanak, Robert Ficónak nem lesz más választása, mint összeállni a Meciár vezette HZDS-el valamint a nacionalista Szlovák Nemzeti Párttal, amit viszont külföldön nem néznének jó szemmel.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást