Nem csitul a rasszista erőszak az egykori NDK-ban

Infostart
2006. június 20. 13:17
Németország keleti felében folytatódik az idegengyűlöletből fakadó erőszak. A hét végén Berlin egyik külvárosában egy 15 éves etiópiai fiatalembert bántalmaztak szélsőjobboldal fiatalok, egy nappal később pedig Merseburgban egy 26 éves szerb férfi lett az erőszak áldozata.

A szerb fiatalember a Merseburgból Querfurtban tartó vasúton utazott, amikor 20 év körüli fiatalok egy csoportja szidalmazni kezdte, majd tettlegességhez folyamodott.

Az utasok közül senki sem sietett a külföldi segítségére, egy megállóban azonban sikerült úgy kiszállni a vonatból, hogy bántalmazói már nem tudtak a nyomába eredni.

Miután a rendőrségen bejelentette az esetet, a hatóságok órákon belül előállították a részben fiatalkorú tetteseket, akikről feltételezik, hogy idegengyűlöletből bántalmazták a szerb férfit.

Minderre alig 24 órával azután került sor, hogy az egykori kelet-berlini repülőtér, Schönefeld közelében egy 15 éves etiópiai fiút huszonéves németek csoportja vett körül és durván bántalmazott, miközben náci jelszavakat kiáltoztak. Az ügyészség vádat emelt az elkövetők ellen.

Az események megerősítik a berlini kormány egy korábbi szóvivőjének a labdarúgó-világbajnokság előtt tett kijelentését, amelyben óvta a külföldi szurkolókat, hogy betegyék a lábukat egyes keletnémet vidékekre.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást