Jogvédők az amerikai gyakorlat ellen

InfoRádió / MTI
2006. június 14. 06:24
Az Amnesty International emberjogi szervezet felszólította az Európai Unió kormányait: akadályozzák meg, hogy repülőtereiken keresztül terrorista-gyanús embereket szállítsanak titokban olyan országokba, ahol kínzásoknak vethetik alá őket.

A szervezet egyúttal nagy összegű kártérítés megfizetését sürgette az amerikai fogolyszállítási program áldozatainak.

Az Európai Unió eheti csúcsértekezlete előtt nyilvánosságra hozott jelentésében az Amnesty International hét európai államot, köztük Nagy-Britanniát, Olaszországot és Németországot vádolja bűnrészességgel az amerikai titkosszolgálatok által elkövetett emberrablásokban.

A dokumentum felszólítja az unió állam- és kormányfőit, hogy csütörtöki és pénteki brüsszeli csúcstalálkozójukon nyilvánítsák elfogadhatatlannak a gyanús emberek kiadásának ezt a gyakorlatát.

Az írek is beszóltak

Az ír külügyminiszter azzal vádolja Washingtont, hogy Dublin jóváhagyása nélkül szállított egy foglyot országa egyik repülőterének érintésével.

Dermot Ahern egyidejűleg visszautasította azt a vádat, hogy Írország közreműködött az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA titkos fogolyszállításaiban.

Az ír diplomácia vezetője azt mondta: a titkos fogolyszállítás alanya nem egy terrorista, hanem egy Kuvaitból hazaszállított, elítélt amerikai katona volt.

A politikus közlése szerint az esetről az ország délnyugati részén lévő Shannon város repülőterének egyik alkalmazottja tájékoztatta az ír kormányt.

Dick Marty, az Európa Tanács vizsgálója néhány nappal ezelőtt hivatalos jelentésében azt állította, hogy Írország egyike annak a tizennégy európai államnak, amelyek együttműködtek a CIA-vel a titkos fogolyszállításokban, illetve fogolytáborok működtetésében.