eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Fizetni kell a mentésért a szlovák hegyekben

A bajbajutott turistáknak Szlovákiában hamarosan fizetniük kell a hegyi mentőszolgálat segítségéért. A költségek mentésenként akár a többszázezer koronát, azaz akár a több millió forintot is elérhetik.

A szlovák külügyminisztérium hivatalosan is figyelmeztette a külföldi idegenforgalmi szervezeteket, hogy július elsején lép érvénybe a hegyi mentőszolgálatról szóló új törvény, melynek alapján már nem lesz ingyenes a bajbajutott turisták mentése. Az egyes akciókért fizetniük kell majd az érintetteknek - jelenti az InfoRádió pozsonyi tudósítója.

Az eddig érvényes jogszabály csak akkor tette lehetővé a kiadások behajtását, ha a balesetet bizonyíthatóan a turisták szabálysértő viselkedése okozta. Ez azonban a gyakorlatban sok gondot és jogi viszályt okozott, a költségekről nem is szólva, hiszen a mentési kiadások nagy részét az egészségbiztosító fedezte. Így a hamarosan életbe lépő jogszabály szerint akkor is fizetni kell, ha a turista önhibáján kívül szenvedett balesetet.

A szakemberek szerint egy-egy mentési akció költségei meghaladhatják a többszázezer koronát is, főleg akkor, ha helikopter bevetésére is szükség van. A hatóságok a kellemetlenségek elkerülése érdekében így azt ajánlják, hogy a hegyekbe látogatók - különösen a hegymászók, a túrázók és síelők - olyan speciális baleset-biztosítást kössenek, amely fedezi az esetleges hegyi mentés kiadásait.

Tavaly tovább romlott a baleseti statisztika a szlovákiai hegyekben: 2005-ben 26 ember vesztette életét. A legtöbb tragédia a Magas Tátrában történt. A hegyi mentőszolgálat segítségére tavaly több mint 700 esetben volt szükség.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×