Egy francia falu felépíti a kommunizmust?

Infostart
2006. május 30. 09:00
Egy francia falu nemrég elhunyt mészárosa a településre hagyta házát és birtokát. Cserébe azt kérte a közösségtől: örökségét felhasználva valósítsa meg a kommunizmust.

Albert Le Roy keményvonalas marxista volt. Néhány hónapja halt meg, végrendelete azonban csak most került elő egy fiók mélyéről. A férfi vagyona 140 ezer eurót, azaz több mint 36 millió forintot tesz ki.

Az egykori Francia Kommunista Párt egyik tagja megakadályozta, hogy a helyhatóság eladja az épületet és a hozzá tartozó 2,5 hektáros területet.

A falu néhány lakója úgy látja, hogy a település vezetésének tiszteletben kellene tartania az egykori mészáros kérését. Mások azonban azt gondolják, hogy a polgármesternek nem kellene ezzel foglalkoznia.

Az elöljáró csak annyit mondott az üggyel kapcsolatban, hogy a kommunizmus ilyen fajta helyi megvalósítása meglehetősen ritka.

Szerinte a problémát nehéz megoldani, először is azt kellene tudni hozzá: mit értsenek a kommunizmus felépítése alatt. A falu azt is fontolgatja, hogy az épületet szociális intézménnyé alakítja.

Le Roy úr egyébként egy 1970-ben készült Moszkviccsal járt, baloldali barátaival pedig minden nap megivott egy pohár vörösbort a templommal szemben lévő kávézóban.