eur:
393.73
usd:
365.07
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Lomnici a közigazgatási bíráskodásról

A Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint az Európai Unión belül nagy jelentősége van a közigazgatási bíráskodásnak, hiszen a központi és a helyi hatalom döntéseit ellenőrzi.

Lomnici Zoltán azzal összefüggésben beszélt erről, hogy részt vesz Lipcsében az uniós államtanácsok és legfelsőbb közigazgatási bíróságok elnökeinek közgyűlésénn.

A főbíró hozzátette: az európai országok egyik felében önálló közigazgatási bírósági rendszer van, míg a másik felében a magyar megoldáshoz hasonló egységes bírósági szervezet része a közigazgatási bíráskodás.

Lomnici Zoltán hangsúlyozta: az unió közigazgatási bírái között rendszeres a konzultáció, annak érdekében, hogy egységesen értelmezzék és alkalmazzák a közösségi jogot.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
×
×
×
×