eur:
394.44
usd:
365.25
bux:
65557.21
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Irán nemzetközi megállapodást akar

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója szerint Irán hajlandó több évre lemondani saját területén az urándúsításról egy megfelelő nemzetközi megállapodásért cserébe. Mohamed el-Baradei teheráni látogatása után beszélt erről Washingtonban.

A bécsi székhelyű szervezet főigazgatója úgy fogalmazott: az irániak elvben nem utasították el, hogy egy nemzetközi konzorcium keretében külföldön dúsítsák a számukra szükséges uránmennyiséget.

Hozzátette: Teherán várhatóan azt is engedélyezi majd, hogy a nemzetközi atomenergia-ügynökség munkatársai a korábbinál szigorúbban ellenőrizzék az ország nukleáris tevékenységét.

Közben a Fehér Ház szóvivője jelezte: az Egyesült Államok kész a közvetlen tárgyalásokra Iránnal, ha az ázsiai állam felhagy az urándúsítással. Tony Snow úgy fogalmazott: Teheránnak minden olyan tevékenységet be kell fejeznie, amely atomfegyver gyártásához vezethet.

Franciaország, Nagy-Britannia és Németország egy csomagterv összeállításán dolgozik a vita megoldása érdekében. Ennek részeként könnyűvizes atomreaktor építését és biztonsági garanciákat ajánlanának fel Teheránnak, de azt az iráni elnök elutasította.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×