Hájim Ramon izraeli igazságügyi miniszter elmondta: ha az év végéig nem teljesülnek a béketárgyalások folytatásának feltételei, akkor Izrael megkezdi egyoldalú határkijelölési tervének végrehajtását.
Ehud Olmert kormányfő közben azt tervezi, hogy 2010-ig Izrael egyoldalúan megszabja saját végleges határait, ha nem sikerül ezekről béketárgyalásokon megállapodni a palesztinokkal.
A terv értelmében a zsidó állam feladna Ciszjordániában néhány elszigetelt zsidó telepet, a nagyobb ciszjordániai teleptömböket viszont véglegesen az izraeli terület részének tekintené.
Korábban tárgyalásokat szorgalmazott Izrael és a Palesztin Hatóság elnöke között az amerikai elnök. George Bush azután beszélt erről, hogy Washingtonban Ehud Olmert izraeli kormányfővel tárgyalt.
Az amerikai elnök támogatta az izraeli kormányfőnek azt a tervét, amely szerint a zsidó állam egyoldalúan jelölné ki végleges ciszjordániai határát, ugyanakkor hangsúlyozta: egyik fél sem állíthatja kész tények elé a másikat.
Ehud Olmert arról beszélt, hogy Izrael minden lehetőséget kihasznál a béke elérése érdekében, de nem fog a végtelenségig várni.