Egyáltalán nem megdöbbentő, ha ismét egy emberről emberre történt fertőzéssel szembesülünk - ezzel a sokakat meglepő kijelentéssel állt elő az Egészségügyi Világszervezet járványügyi szakértője Jakartában azután, hogy egy indonéz családban minden jel szerint az utolsó áldozatként számon tartott édesapa a saját fiától kapta a végzetes kórt.
A 32 éves férfi esetéhez hasonló történéseket már máshol is dokumentáltak a madárinfluenza terjedésekor - mondta Steven Bjorge, azt hangsúlyozva, hogy ezek mindig elszigetelten fordultak elő, és nem jelentik a kiterjedt járványra képes vírusfaj megjelenését.
Az egymástól független fertőződéseket a WHO nem tartja bizonyító erejűeknek, bár a családi tragédia után változatlanul azt vizsgálja, hogy a közvetlen gócon túl fertőződhetett-e más is a környéken. Az érintett falubéli szárnyasokban egyelőre nem találták meg a H5N1-es vírus nyomait.
A WHO szakértői ugyan arra figyelmeztetnek, hogy a falubelieken még a következő hetekben is megjelenhetnek a madárinfluenza tünetei, de Steven Bjorge kitart amellett, hogy a vírus genetikai összetétele nem változott.
A járványügyi szakértő szerint az egyre fokozódó gyanú és félelem ellenére ez a legfontosabb jel.
Azt mutatja ugyanis, hogy a vírus egyelőre nem képes tömeges megbetegedéseket okozni az emberekben, még akkor sem, ha feltételezhető, hogy egy-egy ember tüdejébe betegápolás közben juthatott a halált okozó vírus.