Lemond a szerbia-montenegrói elnök

InfoRádió / MTI
2006. május 23. 12:35
A szerbia-montenegrói államfő bejelentette, hogy a jövő hét közepén lemond tisztségeiről. Svetozar Marovic azt mondta: elmegy Belgrádba, ahol valószínűleg csütörtökön megtartja a miniszteri tanács utolsó ülését, majd benyújtja lemondását.

Az államfő, aki kormányfő is egyben, közölte: összehívja a legfelsőbb védelmi tanács ülését is, hogy pontosítsák a hatáskörök megosztásának folyamatát.

Svetozar Marovic nem zárta ki, hogy felhagy a politizálással.

A montenegrói választási bizottság reggel az összes voks összeszámlálása után megerősítette a függetlenségpárti tábor győzelmét a Szerbiától való elszakadásról rendezett népszavazáson.

A testület elnöke elmondta: a vasárnapi referendumon a résztvevők 55 és fél százaléka szavazott Montenegró függetlenségére, a részvételi arány 86 és fél százalékos volt.

Frantisek Lipka hangsúlyozta, hogy továbbra is előzetes eredményről van szó, az óvások és panaszok benyújtására 72 óra áll rendelkezésre.

Hétfőn a montenegrói unionisták bejelentették, hogy nem ismerik el az eredményt, és minden szavazat újraszámlálását, valamint a névjegyzék részleges felülvizsgálatát kérték.