Mélyhűtőben tartotta a vesztegetési pénzt a képviselő

InfoRádió / MTI
2006. május 22. 18:23
Mélyhűtőben tartotta a vesztegetésre szánt pénzt egy amerikai kongresszusi képviselő.

Leleplező videofelvételt készített az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) William Jefferson kongresszusi képviselőről, amint éppen százezer dollár kenőpénzt vett át egy kentuckyi üzletembertől egy magas rangú nigériai állami tisztségviselő megvesztegetésére.

A pénzt a nyomozók a törvényhozó lakásának a mélyhűtőjében találták meg a bírósági iratok szerint.

Az 59 éves New Orleans-i demokrata párti képviselő a pénzt még tavaly júliusban kapta, és azt a nigériai alelnök, Atiku Abubakar megvesztegetésére szánták, aki indulni készül a jövő évi elnökválasztáson.

A szóban forgó összeg része lett volna annak a "figyelmességnek", amellyel a nigériai alelnök jóindulatát akarták megnyerni annak érdekében, hogy a kentuckyi iGate high-tech cég állami megrendeléseket nyerjen el a nyugat-afrikai országban.

A kongresszusban a New Orleanst képviselő honatya nem tudhatta, hogy videofelvételen rögzítették a pénz átvételét, amikor az üzletember autójának csomagtartójából a saját gépkocsijába tette át a százdollárosokkal kitömött diplomatatáskát.

Az FBI előtte minden egyes bankjegyről fotokópiát készített. Jefferson azt sem sejtette, hogy "felkantározták" az üzletembert, vagyis mikrofont rejtettek el a nyomozókkal akkor már együttműködő vállalkozó ruhájában.

A képviselő sok százezer dollárt zsebelt be afrikai államok hivatalnokaitól, és családtagjait strómanként mozgósítva üzleti érdekeltségei voltak Kamerunban, Ghánában és Nigériában.