Az elnök legkínosabb ajándéka

Infostart
2006. május 17. 10:43
Mit ajándékoznak karácsonyra helyettesének, ha ön lenne az Egyesült Államok elnöke? Bármit is, tartsa titokban. Bush vagyonbevallásának ugyanis ez az egyik legkínosabb pontja.

Egy függőággyal lepte meg Cheney alelnököt tavaly karácsonykor az Egyesült Államok elnöke. Bush 338 dollárt, azaz csaknem 70 ezer forintot költött az ajándékra, míg Cheney egy 400 dolláros távcsővel ajándékozta meg főnökét. Talán azért, hogy az elnök ezen keresztül megtalálja az amerikaiaknak azt az apró, mintegy 30 százaléknyi közösségét, akik még támogatják munkáját.

Se szeri se száma azoknak az ajándékoknak, amelyet az elnök és helyettese kap az Egyesült Államok polgáraitól. Vagyonbevallásukon azonban csak azokat kell feltüntetniük, amelyek legalább 305 dollárt érnek.

Az Egyesült Államok Játékkártyagyára például 900 dollár értékben ajándékozott két pakli römikártyát az elnöknek.

Cheney fegyvereket is kapott, persze csak addig, míg egy vadászat alkalmával meg nem lőtte egyik társát tavaly.

A Bush által közölt vagyonbevallás szerint feleségével 7 és 20 millió dollárnyi vagyon tulajdonosai, míg helyettesének vagyona csaknem 95 millió dollár.