eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Irán ügye már a BT előtt

New Yorkban az iráni atomprogram ügyéről tanácskozott az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagállama - az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Nagy-Britannia és Franciaország -, illetve Németország.

Kína és Oroszország a találkozó előtt megismételte: nem támogat olyan határozatot, amely utalást tartalmaz egy Irán elleni katonai akcióra, vagy szankciókat helyez kilátásba Teheránnal szemben.

Peking és Moszkva képviselője azt hangsúlyozta, hogy mindenképpen politikai megoldást kell találni a válságra.

Korábban a Fehér Ház szóvivője közölte: nem változtat az iráni atomprogram ügyében megfogalmazott washingtoni állásponton az iráni államfőnek az amerikai elnökhöz írt levele.

Scott McClellan azt mondta: a levélben nem szerepel olyan javaslat, amely eloszlatná a nemzetközi közösség aggodalmait.

Teherán közlése szerint Mahmúd Ahmadinezsád azért fordult George Bush-hoz, hogy új megoldásokat javasoljon a válság kezelésére.

Gesztusérték

Csupán gesztusértéke van Ahmadinezsád iráni elnök levelének, amit George W. Bush amerikai elnöknek küldött - mondta a Teleki László Intézet külpolitikusa az InfoRádióban.

Magyarics Tamás szerint Irán nem változtat az urándúsítással kapcsolatos álláspontján.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×