Távozik a német szociáldemokrata párt elnöke

InfoRádió / MTI
2006. április 10. 11:41
Mindössze öt hónappal megválasztása után várhatóan bejelenti lemondását Matthias Platzeck, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke. Utóda első helyettese, Kurt Beck, Rajna-Pfalz tartomány miniszterelnöke lesz. A párt testületei hétfőn foglalkoznak a lemondással és az utódlással.

Az 52 éves Matthias Platzeck egészségügyi problémák miatt távozik. A szociáldemokrata politikus március 29-én hirtelen hallásvesztés miatt került kórházba, ahonnan múlt szerdán engedték el.

A hirtelen hallásvesztést az orvostudomány a stresszes állapot tipikus következményének tartja, amely menedzserek és politikusok körében gyakrabban fordul elő, mint más foglalkozási ágak művelőinél. Előtte Matthias Platzeck egy erős influenza miatt volt kénytelen szüneteltetni tevékenységét.

A politikust 2005. november 15-én az SPD történetének egyik legjobb választási eredményével (99,4 százalék) választották pártelnökké a lemondott korábbi elnök, Franz Müntefering helyébe.

Matthias Platzeck 2002 júniusától Brandenburg tartomány miniszterelnöke is, ezt a pozícióját megtartja.