Előzetesben az ETA politikai szárnyának vezetője

InfoRádió / MTI
2006. március 30. 06:23
Spanyolországban elrendelték a Batasuna betiltott baszk párt szóvivőjének előzetes letartóztatását.

Arnaldo Otegit azzal vádolják, hogy több mint száz erőszakos cselekményre bujtott fel.

Az illetékes bíróság ugyanakkor jelezte: 250 ezer euró óvadék ellenében a vádlott szabadlábon védekezhet.

A férfit tavaly nyáron már őrizetbe vették, arra hivatkozva, hogy a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szakadár fegyveres szervezet tagja. Akkor 400 ezer euró óvadék ellenében szabadult.

Az ETA tűzszünetet hirdetett

Az ETA március 22-én hirdetett tartós tűzszünetet. A baszk médiának kiadott nyilatkozat szerint a szeparatista szervezet célja egy új demokratikus folyamat elindítása Baszkföldön, amelynek a végén a baszkok maguk dönthetnek jövőjükről.

"A konfliktusnak ma véget lehet vetni. Ez az ETA reménye és kívánsága" - áll a szervezet nyilatkozatában, amely szerint február 24-én, vagyis pénteken veszi kezdetét a tartós és általános tűzszünet.

A szeparatista szervezet közel négy évtizede küzd Baszkföld önállóságáért. Ez idő alatt 800 olyan gyilkosság történt, amelyért az ETA-t tették felelőssé.