Nemzetközi körözés Milosevic felesége ellen

Infostart
2006. március 21. 12:13
Hága magyarázatot vár arra: hogyan lehettek jelen Slobodan Milosevic temetésén olyan háborús bűnökkel vádolt emberek, akik nem hagyhatták volna el Belgrádot. A szerb vezetés közben jelezte: ismét nemzetközi körözést ad ki a volt jugoszláv elnök felesége ellen, ha március 23-án nem jelenik meg a belgrádi bírósági meghallgatáson.

A szerb kormány hivatalosan is közölte, hogy a két tábornok, és a volt jugoszláv kormányfő-helyettes minisztériumi engedéllyel utazott a Belgrádtól 80 kilométerre megtartott gyászszertartásra.

Annak ellenére tették ezt, hogy a hágai bíróság megtiltotta, hogy a szabadlábon védekező, háborús bűnökkel vádolt emberek elhagyják a fővárost - közölte az InfoRádió újvidéki tudósítója.

A belgrádi bíróság március 23-ára várja kihallgatásra Slobodan Milosevic feleségét. Bejelentették: ha az idézésnek nem tesz eleget, ismét nemzetközi körözést adnak ki ellene.

Közben az elhunyt Milosevicet a belgrádi bírák felmentették két gyilkosság megszervezésének vádja alól. Azt rótták fel neki, hogy az ő parancsára gyilkolták meg az előző szerb elnököt, és ő kezdeményezte 2000-ben Vuk Draskovic, a jelenlegi külügyminiszter elleni merényletet. Halálával a tárgyalásokat befejezettnek tekintik, azaz a bűnösöket soha nem nevezik meg hivatalosan.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást