Megválasztották az új házelnököt Romániában

Infostart
2006. március 21. 06:53
Romániában a kormánykoalíció jelöltjét, Bogdan Olteanut választották a képviselőház elnöki tisztségébe. A politikus a korrupciós vádak nyomán lemondott ellenzéki Adrian Nastasét váltja fel a poszton.

Romániában a kormánykoalíció vezető pártjainak a jelöltjét, a 34 éves Bogdan Olteanut választották meg a képviselőház elnöki tisztségébe.

A politikus nagy szavazattöbbséggel győzte le már a voksolás első körében az ellenzéki Szociáldemokrata Párt által jelölt Valer Dorneanut, és a legkisebb kormánypárt által jelölt Daniela Popát.

Mindez úgy történhetett, hogy az utolsó pillanatban a szélső-nacionalista hangvételéről elhíresült Nagy-Románia Párt is Bogdan Olteanu mellé állt.

A választás nagy vesztesei a szociáldemokraták, hiszen a múlt hétig Adrian Nastase, a párt ügyvezető elnöke töltötte be a tisztséget.

Adrian Nastase azt követően volt kénytelen lemondani a tisztségről, hogy az ellene felhozott korrupciós vádak miatt pártja megvonta tőle a bizalmat.

Bogdan Olteanura szavaztak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselői is. Mint Markó Béla fogalmazott, a liberális párt jelöltje elnyerte az RMDSZ bizalmát.

Bogdan Olteanu korábban a parlamenti kapcsolatokat felügyelő tárca nélküli miniszteri posztot töltötte be, erről azonban vasárnap lemondott. Döntését azzal indokolta: nem kívánja annak a látszatát kelteni, hogy a végrehajtó hatalom állított házelnököt a törvényhozásban.

Bogdan Olteanu jogi tanulmányokat végzett, jelenleg a kolozsvári Babes-Bolyai egyetemen filozófiából doktorál. Pártjában az etikai bizottságot vezeti.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást