eur:
394.05
usd:
364.76
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Ünnepelt a Kárpát-medence

Megemlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdetének 158. évfordulójáról a határontúli magyarok is.

Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke az erdélyi Kézdivásárhelyen arról beszélt, hogy a romániai magyar közösség csak összefogással érvényesítheti jogait.

Ünnepséget rendeztek a román fővárosban, Bukarestben is.

Szlovákiában a pozsonyi magyar nagykövetség, a kassai főkonzulátus és a Magyar Koalíció Pártjának képviselői több mint 50 helyen tartottak megemlékezéseket.

A pozsonyi Petőfi-szobornál Bugár Béla, az MKP elnöke azt mondta, hogy a magyar nemzet mentalitását a szabadságvágy, a nemzeti önrendelkezés, a tisztelet és az önfeláldozás határozza meg.

A Vajdaságban Bácskossuthfalván tartották a központi ünnepséget, a Zombor melletti Bácskertesen pedig felavatták az első vajdasági köztéri Petőfi-szobrot.

Kárpátalja magyarsága a beregszászi és az ungvári Petőfi-szobornál tartott ünnepségeken emlékezett meg március 15-éről.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×