Székely autonómia közfelkiáltással

Infostart
2006. március 15. 16:23
Székelyudvarhelyen közfelkiáltással fogadták el a Székely Nagygyűlés autonómia-kiáltványát, amelyet Csapó József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke olvasott fel. A dokumentumban autonómiát és szabadságot követelnek a Székelyföld számára.

A dokumentum hivatkozik az Egyesült Nemzetek 1993-ban szervezett konferenciájának deklarációjára, amely szerint az önrendelkezés minden népnek joga, így a székelységnek is.

Megemlíti azt is, hogy az Európai Parlament az önkormányzás elveinek megfelelő védelmi intézkedéseket ír elő az erdélyi magyarság és a székelység számára, de a romániai hatóságok ezt nem hajlandók figyelembe venni.

Tőkés László királyhágómelléki püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség elnöke is azt mondta, hogy a szabadság az autonómiát jelenti a székelyek számára.

Mindketten úgy vélték, hogy a határmódosítás nem járható út az önrendelkezés megteremtésében. A nyugodt hangulatú nagygyűlésen a szervezők szerint 20 ezren vettek részt.

Traian Basescu román államfő az előzetes tervekkel ellentétben nem volt ott a nagygyűlésen.