Megtaláltak hétmilliárd forintot

InfoRádió / MTI
2006. március 9. 21:43
Csaknem 20 millió fontot (7,5 milliárd forintot) találtak meg a rendőrök abból az 53 millióból, amelyet Nagy-Britannia legnagyobb készpénzrablása során vittek el.

A rendőrség közleménye szerint a nyomozók vasárnap bukkantak rá 8,6 millió fontra egy garázsban, a rablás színhelyétől alig három kilométerre fekvő Southborough városban.

A Kent grófságbeli rablás tettesei február 21-én összesen 53 millió 116 ezer 960 fontot zsákmányoltak a Securitas értékőrző és -szállító cég Tonbridge városában lévő lerakatából.

Kisteherautóban is találtak pénzt

A banda tagjai a pénzt több helyen rejtették el Anglia délkeleti térségében, a rendőrök többek között egy szállodai parkolóban hagyott fehér kisteherautóban bukkantak a zsákmány egy részére, csaknem 10 millió fontra pedig egy ipartelepen akadtak rá London délkeleti részén.

A brit rendőrség mostanáig tizenhét embert vett őrizetbe a nyomozás során, és öt személyt gyanúsított meg a rajtaütésben való részvétellel, köztük a feltételezett bandavezért, egy autókereskedőt.

Az egyik legnagyobb rablás

A 60 éves férfit bűnszövetkezéssel és azzal vádolják, hogy túszul ejtette a lerakat igazgatóját, feleségét és 9 éves fiát. Három bűntársát rablással, egy női cinkosát pedig rejtegetéssel gyanúsítják.

A kenti az egyik legnagyobb rablás, amelyet valaha feljegyeztek a világon, jóval megelőzi a Glasgow-London postavonat elleni 1963-ban végrehajtott támadást.