Hét országban súlyosan megsértették az emberi jogokat

InfoRádió / MTI
2006. március 8. 23:54
A világ hét országában sértették meg tavaly súlyosan az emberi jogokat az amerikai külügyminisztérium éves jelentése szerint. A dokumentum Kínát és Iránt emeli ki.

A 2005-ös év emberi jogi helyzetét vizsgáló jelentés szerint Észak-Koreában, Burmában, Zimbabwében, Kubában és Fehéroroszországban is olyan vezetők vannak hatalmon, akiknek nem kell elszámolniuk tetteikkel.

A washingtoni külügyi tárca bírálta Szíriát, Egyiptomot és Oroszországot is, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy javult az emberi jogi helyzet a Balkánon, valamint az afrikai Kongói Demokratikus Köztársaságban, Ruandában, Burundiban és Ugandában.

A jelentésben nincs szó az Egyesült Államokról, csupán annyit jegyez meg az amerikai külügyminisztérium, hogy az országnak még hosszú utat kell megtennie az igazságossághoz vezető úton.