Halálcsapda: több mint 40 ezer áldozat az utakon

InfoRádió / MTI
2006. március 8. 05:48
Nem az infrastruktúra vagy a járművek állapota, hanem az emberi tényezők játsszák a legnagyobb szerepet a közúti balesetekben az Európai Unióban. Erről az Európai Bizottság közlekedési ügyekért felelős főigazgató-helyettese beszélt egy brüsszeli rendezvényen. Kazatsay Zoltán szerint az unió egyelőre elmaradt célkitűzésétől, mely szerint az évtized végére felére csökkentené a közúti halálos balesetek számát.

Tavaly még mindig 41 600 halálos baleset történt az Európai Unió útjain, ami csupán 17,5 százalékos csökkenést jelent az évtized elején mért adatokhoz képest - közölte az Európai Bizottság közlekedési ügyekért felelős magyar főigazgató-helyettese.

Az Európai Bizottság közelmúltban nyilvánosságra hozott statisztikái szerint a gyalogosok vannak a legnagyobb veszélyben, közülük 5400-an vesztették életüket az Európai Unióban. A kerékpárosok állnak a második helyen, kétezer áldozattal.

A statisztika egyik szomorú érdekessége, hogy az áldozatok 21 százaléka a fiatalok (18-25 éves) közül kerül ki, négyötödük férfi.

Az offenzív vezetés is hibás

Kazatsay Zoltán a balesetek elkerülésében az emberi tényezők fontosságát hangsúlyozta, ezek közül is kiemelte a figyelem, a kultúra, valamint a megérzés jelentőségét.

Az Európai Bizottság főigazgató-helyettese szerint sok országban még mindig offenzív vezetésre oktatják a leendő járművezetőket, márpedig az a biztonságot veszélyeztető vezetési forma. Sok esetben ráadásul az utasok a baleset okozói.

Az új tagállamok rontják a statisztikát

A bizottság adatai szerint több új tagállamban rosszabbak a baleseti tendenciák a régebbi EU-államokéinál. Ez is az egyik oka, hogy az évtized eleji célkitűzés veszélyben van, mert a bővítés előtt a helyzet nem volt kellőképpen előre jelezhető - vélte Kazatsay Zoltán.

A bizottság február végén nyilvánosságra hozott adatai szerint Magyarországon 2001-ben 1239, 2004-ben pedig 1296 haláleset történt, ez 5 százaléknyi emelkedés. Ennél is nagyobb, 19 százalék volt az ötéves emelkedés Ciprus esetében.