Észak-Korea rakétakísérletet hajtott végre

InfoRádió / MTI
2006. március 8. 22:42
Észak-Korea rakétakísérletet hajtott végre, amelynek kapcsán a Fehér Ház megismételte, hogy Phenjan rakétaprogramja fenyegetést jelent a térségre.

Japán katonai források szerint az észak-koreai hadsereg két 5 kilométer hatótávolságú rakétát lőtt ki a kínai határ közelében, és a lövedékek észak-koreai területen értek célba.

A tokiói védelmi minisztérium egy illetékese szerint rutingyakorlatról van szó, amely "nem érinti Japán biztonságát".

Az észak-koreai rakétakísérlet hírére Scott McClellan, a Fehér Ház szóvivője ugyanakkor nyilatkozatban fejezte ki aggodalmát Phenjan rakétaprogramja miatt, amely szerinte fenyegetést jelent a térségre és a tágabb nemzetközi közösségre.