Meleg-házasság az amerikai konzervatív zsidóságnál?

Infostart
2006. március 6. 13:24
Az amerikai konzervatív zsidóság által követendő irányvonalat meghatározó zsidó jogi szakértők a héten döntenek arról, feloldják-e a meleg-házasságokra és a homoszexuális rabbik avatására vonatkozó tilalmat.

A zsidó jogi tanács még 1992-ben deklarálta a zsidó joggal ellentétesnek a meleg párok összeadását és a homoszexualitásukat nyíltan vállalók felvételét a rabbi-képzőbe. Akkor a tanács 19-3 arányban szavazott a meleg házasság és rabbik ellen, egy tartózkodással.

Azóta azonban - mondják a konzervatív zsidó irányzat vezetői - végignézték, ahogy rokonok, hitközségi tagok, és több rabbi társuk is nyíltan vállalta homoszexualitását. A mozgalom zászlóshajójának számító New York-i Zsidó Teológiai Szeminárium diákjai is olyan kitűzőket kezdtek viselni, amely a szexuális irányultságtól független rabbi-avatásra hívnak fel.

Azt, hogy a liberális reform zsidóság és az ortodox zsidó hit között centrista pozíciót elfoglaló konzervatív zsidók milyen irányt vesznek a kérdésben, sokan figyelik érdeklődve akkor, amikor számos más keresztény felekezetet megoszt a homoszexualitás kérdése.

A konzervatív irányzat sokáig a domináns zsidó irányzat volt az Egyesül Államokban. 1990 és 2000 között azonban a korábbi 43-ról 33 százalékra csökkent a konzervatív vonalhoz tartozó zsidók aránya. Ugyanebben az időszakban a liberális reform zsidó mozgalom tagjainak aránya 35-ről 39 százalékra nőtt, az ortodox zsidóké pedig 21-ről 16 százalékra csökkent. Becslések szerint mintegy 5-6 millió zsidó él az Egyesült Államokban.