Még kétséges a Bolyai egyetem magyar oktatóinak sorsa

Infostart
2006. március 3. 12:00
Tisztségükben maradnak-e a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának a vezetői? A kérdésre az egyetem magyar oktatóinak éjszakába nyúló közgyűlése sem adott egyértelmű választ.

Salat Levente rektorhelyettes a gyűlés elején a tanácskozás végeredményétől tette függővé, hogy benyújtja-e lemondását. A magyar oktatók azonban kevés többséggel elutasították, hogy bizalmi szavazást tartsanak a vezető pozícióban lévő három magyar professzorról - jelentette az InfoRádió kolozsvári tudósítója.

Helyzetük akkor vált meglehetősen kényessé, amikor az oktatók soraiból szerveződött Bolyai Kezdeményező Bizottság egyre hangsúlyosabban kezdte követelni a magyar tannyelvű Bolyai egyetem visszaállítását, ennek első lépéseként pedig a jelenlegi multikulturális egyetemen három magyar kar létrehozását.

A magyar oktatók többsége által is aláírt kérést az egyetem szenátusa vita nélkül söpörte le az asztalról, a rektor pedig szankciókat helyezett kilátásba a kezdeményező bizottság vezetőivel szemben.

A magyar oktatók közgyűlése nyilatkozatban utasította el a kollégáikkal szembeni fenyegetéseket. Felszólította ugyanakkor az egyetem vezetését: tegyen tanúbizonyságot arról, hogy nem a többség diktatúrájára alapozza az intézmény irányítását.

Nyilatkozatban kérték ugyanakkor a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, hogy lépjen fel határozottan a magyar karok létrehozása mellett, indítson szakmai vitát az önálló állami magyar egyetemről, és érje el, hogy a készülő kisebbségi, és felsőoktatási törvények biztosítsanak garanciát az önálló magyar egyetem létrehozására és működtetésére.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményezõ Bizottság alelnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást