Bush nem törődött a figyelmeztetésekkel

Infostart
2006. március 2. 11:09
Egy amerikai hírügynökség által nyilvánosságra hozott videofelvétel arról tanúskodik, hogy George Bush amerikai elnököt a Katrina hurrikán okozta pusztítás előestéjén szakemberek figyelmeztették: akár át is szakadhatnak a New Orleanst védő gátak. Ez ellentmond az elnök korábbi nyilatkozatainak.

George Bush négy nappal a Katrina hurrikán okozta katasztrófa után azt mondta: "nem hiszem, hogy bárki is előre látta volna a gátak átszakadását".

Ezzel szemben az Assocciated Press amerikai hírügynökség által megszerzett bizalmas videofelvételen a katasztrófa előestéjén az elnököt tájékoztató szakemberek ezt a lehetőséget is felvetették.

Max Mayfiels, az Országos Hurrikán Központ munkatársa a felvétel szerint figyelmeztetett arra, hogy bár a hurrikán akkori mozgására alapuló modellek minimális áradást mutatnak New Orleansban, az óra járásával ellenkező irányú szelek és a viharos hullámok miatt lehetséges, hogy a víz nagy mennyiségben is áttör a gátakon.

Michael Brown, az azóta lemondott katasztrófavédelmi vezető a felvétel tanúsága szerint azt mondta az elnöknek: "szükségünk lesz mindenre, amit csak össze tudunk szedni, és nem csak a régióban, de a teljes országban is, ahhoz, hogy reagálni tudjunk az eseményekre".

Michael Brown figyelmeztett arra is, hogy a New Orleans-i Super Dome-ba evakuált embereknek nem fognak tudni megfelelő segítséget nyújtani.

Az augusztus 28-án készült felvételen George Bush kérdések nélkül hallgatja a jelentéseket, majd azt mondja: "Teljesen fel vagyunk készülve".