Szlovákiában feloszlatták a fasiszta pártot

Infostart
2006. március 1. 17:10
A szlovák legfelsőbb bíróság feloszlatta a fasiszta eszméket hirdető Szlovák Testvéri Közösséget. Ez volt az első eset Szlovákiában, hogy hatóságilag betiltottak egy pártot.

A párt betiltását a legfőbb ügyész kezdeményezte, az ultranacionalista, főleg fiatalokból álló tömörülés az elmúlt két évben számos felvonulást szervezett.

Ezeken a szervezet tagjai az egykori szlovák fasiszta gárda öltözetében fitogtatták erejüket - mondta az InfoRádió pozsonyi tudósítója.

A zsidó- és magyarellenes szervezkedés hívei két éve Rozsnyón a Kossuth-szobor lebontását követelték, és Révkomáromban is összetűzésbe keveredtek a hatóságokkal.

A legfelsőbb bíróság a párt betiltását azzal indokolta, hogy annak tevékenysége sérti a szlovák alkotmányt, mivel alapszabályában a rendi állam megteremtését, és az általános választójog korlátozását szorgalmazza.

A párt indulni akart a júniusi választásokon is. A szervezet elnöke, akit hívei csak vezérnek szólítanak, kijelentette: tagjai azon lesznek, hogy más nemzeti pártok listáin szerepeljenek a választásokon.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást