Káosz fenyegeti a Palesztin Hatóságot

InfoRádió / MTI
2006. február 27. 13:25
A Palesztin Hatóságot két héten belül pénzügyi összeomlás fenyegeti, miután Izrael befagyasztotta a vámbevételekből a palesztinokat megillető pénzalapokat - közölte a közel-keleti rendezést előmozdítani hivatott nemzetközi társulás különmegbízottja.

James Wolfensohn különmegbízott úgy vélekedett, hogy a Palesztin Hatóságot csak az mentheti meg, ha az Amerikai Egyesült Államokat, az Európai Uniót, Oroszországot, és az ENSZ-t magába foglaló kvartett hosszú távú pénzügyi tervet dolgoz ki számára a Hamász-vezette kormány létrejötte utáni időkre.

A megbízott azt közölte, hogy az ügyvezető palesztin kormány februárban százmillió dolláros pénzhiánnyal küszködött. Hozzátette: csak a februári bérek kifizetéséhez már a jövő héten 60-80 millió dollár segélyre lenne szüksége a palesztin kormánynak.

James Wolfensohn azt javasolta, hogy március második hetére hívják össze az ENSZ-nek és a palesztinok legfőbb donorainak a konferenciáját, hogy közös álláspontot dolgozzanak ki a Palesztin Hatóság támogatására, fenntartsák az eddigi kormánystruktúrát, és elkerüljék a káoszt.