Elnöki palota épül az utolsó zsinagóga helyén

InfoRádió / MTI
2006. február 24. 20:16
A tádzsik hatóságok hozzákezdtek az ország egyetlen zsinagógájának lebontásához, hogy helyet csináljanak a tervezett új elnöki palotának.

A közép-ázsiai volt szovjet köztársaság fővárosában, Dusanbéban álló százéves zsinagógát júniusra teljesen elbontják - mondta a városvezetés szóvivője, Savkat Szaidov.

A zsinagóga rituális fürdőjét, tantermét és kóser mészárszékét már a múlt hónapban felszámolták.

A zsinagóga lebontásáról két éve született kormánydöntés, és bár a főváros vezetése több lehetséges külvárosi helyszínt is felajánlott egy új imaház építésére, a zsidó közösség ragaszkodott a központban található imahelyhez.

Abe Dávid Gurevics, Közép-Ázsia főrabbija, aki a zsinagóga sorsáról folyó tárgyalásokat a közösség részéről vezette, aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy az épület lerombolása antiszemita érzelmeknek adhat tápot az muzulmán többségű országban.

A közép-ázsiai országból több ezer zsidó vándorolt ki a szovjet uralom alatt, majd annak összeomlását követően és a polgárháborús években. Míg 1989-ben csak Dusanbéban 12 ezer zsidó élt, mára számuk a fővárosban 280-ra, országosan pedig 480-ra csökkent.