Előrehozott választások Szlovákiában?

InfoRádió / MTI
2006. február 7. 16:20
Szlovákiában előrehozott választást szorgalmaz a miniszterelnök, miután a Kereszténydemokrata Mozgalom kilépett a kormánykoalícióból. A döntéshez a 150 tagú parlament 90 tagjának támogatására van szükség.

Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő bejelentette: a jelenlegi három koalíciós partner egyetért azzal, hogy a válság elkerülése érdekében a szeptemberben esedékes voksolást már a nyár elején meg kell tartani.
A szlovák miniszterelnök hozzátette: erről még egyeztetnek a parlamenti erőkkel. Mikulás Dzurinda szólt arról is, hogy a kereszténydemokraták három lemondott miniszterének feladatait az államtitkárok veszik át.

Közben Ivan Gasparovic államfő - a korábbi hírekkel ellentétben - nem fogadta el a három tárcavezető lemondását, mert előbb konzultálni szeretne Mikulás Dzurinda miniszterelnökkel.

Az előrehozott választás megrendezéséhez 90 támogató szavazatra lenne szükség a 150 tagú törvényhozásban.