Sólyom nem adna engedményeket a csatlakozásra váró országoknak

InfoRádió / MTI
2006. február 6. 12:43
A magyar köztársasági elnök nem akar engedményeket adni az Európai Unióba készülő országoknak. Sólyom László hivatalos berlini látogatása alkalmából rendezett kerekasztal-beszélgetésen azt mondta: amennyiben a bebocsátásra váró országok nem birkóznak meg az Európához való alkalmazkodással, hanem csak politikai okokból veszik fel őket, az az egész térségre nézve káros.

Sólyom László köztársasági elnök szerint Nyugat-Európában a közép-kelet-európai államokat egységnek tekintik, s amennyiben valamelyik állam nem tesz eleget az Európai Unió normáinak, az összes többi is imázskárt szenved – írta a német konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung a kerekasztal-beszélgetésről.

Sólyom László kifejtette, hogy csak a nemzeti azonosságtudat segíti elő az európai identitást, ezért sajnálja, hogy a franciák és a hollandok elutasították az európai alkotmányt.

A magyar államfő szólt arról is, hogy az anyaországban és a határokon kívül élő magyarok "nemzeti egységet" alkotnak, és a magyar társadalom vallja: a határok revíziója nem jöhet szóba.

A köztársasági elnök hangsúlyozta: azért írta ki a lehető legkorábbi időpontra a magyarországi választásokat, hogy az új kormány, "akár jobboldali, akár baloldali", az államháztartásban jelentkező problémák miatt azonnal munkához láthasson.