A német kancellár a NATO vezető szerepe mellett

Infostart
2006. február 4. 14:17
A német kancellár szerint a NATO vezető szerepet játszik a transzatlanti biztonság megőrzésében. Erről Münchenben beszélt Angela Merkel a kétnapos nemzetközi biztonságpolitikai konferenciát megnyitó beszédében

Hírügynökségek megjegyezték, hogy Angela Merkel német kancellár a NATO szerepének jelentőségét hangsúlyozó beszéde ellentétben áll elődjének tavalyi felszólalásával, amelyben Gerhard Schröder felvetette a szövetség szerepének átértékelését, és egy új szövetség létrehozását.

Angela Merkel az iráni atomprogram ügyéről azt mondta: nem szabad megengedni, hogy Teherán nukleáris fegyverre tegyen szert.

A német kormány vezetője élesen bírálta az iráni elnök közelmúltban elhangzott, Izrael létezését és a holokausztot megkérdőjelező beszédét is.

A NATO globális szerepvállalását sürgette Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter. "A régi NATO, amely csak a szövetség területét védi, már a múlté" - fogalmazott a Pentagon vezetője, aki kifejtette: a megújult szövetség felismerte, hogy globálissá váltak a kihívások.

Iránnal kapcsolatban Rumsfeld a kialakult atomválság diplomáciai megoldását szorgalmazta, noha hangoztatta, hogy a közép-keleti ország élen jár a terrorizmus támogatásában.

A konferencián csaknem ötven országból, köztük Magyarországról mintegy 300 kormányzati képviselő, illetve biztonságpolitikai szakértő vesz részt.