Palesztin düh a Mohamed-karikatúra miatt

Infostart
2006. február 2. 11:09
Két palesztin fegyveres csoport azzal fenyegetőzik, hogy minden franciát, norvégot és dánt "célba vesznek" a Gázai-övezetben, miután országaikban karikatúrák jelentek meg Mohamed prófétáról.

A Népi Ellenállási Bizottságok, valamint az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai "közös parancsnoksága" által kiadott közlemény egyúttal azt is követeli, hogy zárják be az érintett országok palesztin területen lévő képviseleteit, ellenkező esetben lerombolják azokat. A két csoport továbbá felszólított a három ország termékeinek bojkottjára.

Gázában palesztin fegyveresek körülvették az Európai Unió irodáit, és annak bezárását követelték. A fegyveresek többször a levegőbe lőttek.

Számos európai ország lapjai a sajtószabadság nevében átvették az iszlám vallás alapítóját ábrázoló karikatúrákat, amelyekkel a dán Jyllands-Posten korábban már kivívta a muzulmán világ haragját.

A dühös reagálások miatt Per Stig Moeller dán külügyminiszter lemondta három országot érintő nyugat-afrikai látogatását.
A Jyllands-Posten Mohamed prófétát szakállas férfinak ábrázolta, fején bombára hasonlító turbánnal, amelyből égő kanóc lóg ki.

Norvégia a fenyegetések miatt bezárta ciszjordániai képviseletét.