Már 64 áldozata van a szombati tragédiának

InfoRádió / MTI
2006. január 31. 17:22
Lengyelországban két újabb holttestet találtak a Hozsuv-i csarnok romjai alatt. A helyi hatóságok közölték: a hivatalos adatok szerint ezzel 64-re emelkedett a szombati tragédia halálos áldozatainak száma.

A dél-lengyelországi városban továbbra is keresnek egy magyar állampolgárt, egy belga cég képviseletében vett részt a Hozsuvi városi sportgalamb-kiállításon.

A TV2 úgy tudja: egy másik magyart is eltűntként tartanak nyilván, de ő nem magyar állampolgár. Az azonosított halálos áldozatok között 8 külföldi: két német, két cseh, két szlovák, egy belga és egy holland állampolgár van.

A Katowicével egybeépült Hozsuv kiállítási csarnokában több mint 500-an voltak, amikor szombat délután beszakadt a teteje, valószínűleg a hó súlya miatt. Az ügyészség vizsgálatot indított az ügyben, Lech Kaczynski lengyel államfő pedig háromnapos nemzeti gyászt rendelt el.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bende Árpád krakkói fõkonzul
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást