eur:
394.35
usd:
370.35
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Mozdonyvezetője nélkül indult el a montenegrói "halálvonat"

Az előzetes vizsgálatok szerint fékhiba okozta a hétfői montenegrói vonatszerencsétlenséget, de emberi mulasztás is közrejátszhatott a katasztrófában - jelentette az InfoRádió újvidéki tudósítója. A balesetnek 44 halálos áldozata és 198 sérültje van, közöttük 105 gyermek.

A fekete doboz alapján a vizsgálóbizottság megállapította, hogy a négy kocsiból álló szerelvény a fékrendszer meghibásodása miatt magától megindult, és a 14 kilométeres lejtőn 150 kilométer/órás sebességre gyorsult, mielőtt a 35-40 méter mély kanyonba zuhant.

Az őrizetbe vett mozdonyvezető azt vallotta: azért szállt ki az előző állomáson, hogy kijavítsa a fékberendezés hibáját; vonat azonban magától megindult, ekkor felugrott rá, de nem tudta megállítani.

A montenegrói vasúti igazgatóság a mozdonyvezetőt tartja felelősnek a tragédiáért; a mozdonyvezetők egyesülete azonban nyilvánosan tiltakozott, és a vasúti vezetést hibáztatta, amiért műszaki hibás szerelvényeket üzemeltet.

A mozdonyvezetők szerint sokatmondó, hogy ezeket a szovjet gyártmányú villanyvonatokat halálvonatoknak nevezik Montenegróban.

A szakadékba zuhant szerelvény 7 hónappal ezelőtt esett át nagyjavításon a vajdasági Nagybecskereken.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
Már ma jöhet Amerika nagy segélye Ukrajnának, atomjaira robbantották az orosz légvédelmi rendszereket – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Már ma jöhet Amerika nagy segélye Ukrajnának, atomjaira robbantották az orosz légvédelmi rendszereket – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Mike Johnson, az Egyesült Államok Képviselőházának elnöke bejelentette, hogy a nap folyamán benyújtásra kerülnek azok a törvényjavaslatok, amelyek Ukrajna, Izrael és az Indo-csendes-óceáni régió támogatását célozzák - tudósított a Sky News. A hírek szerint egy Sz-400-as rakétarendszer is súlyos károkat szenvedett a tegnap éjjeli, Krím elleni ukrán támadás során – derül ki ez több, ukrajnai háborús közösségi médiaportál által megosztott fotóból. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×